bojtorjan-egyuttes-es-a-zene-beszelgetes-pomazi-zoltannal

Bojtorján Együttes és a zene-beszélgetés Pomázi Zoltánnal

2014.12.21. 12:44

Bojtorján Együttest nem kell bemutatni senkinek, mindannyiunk gyermekkorában jelen voltak, és slágereiket a mai napi dúdoljuk.

Bojtorján Együttest nem kell bemutatni senkinek, mindannyiunk gyermekkorában jelen voltak, és  slágereiket a mai napi dúdoljuk.
 
A zenekar 1977-ben alakult,  vezetője Pomázi Zoltán, aki a kezdetektől tagja a Bojtorjánnak, de  több, mint 10 éve zenélnek együtt, ebben a felállásban. A "tematika" nem változott a megalakulásuk óta, értéket adni, és közvetíteni a közönségnek. Több olyan daluk van, ami generációkat ívelnek át, és a szülő együtt énekli a gyermekével a koncerten. 
 
Ebben a rohanó világban, a tehetségkutatók dömpingjében lehet-e tervezni a jövőt?
 
Nézze, 10 évre előre tudok, és akarok tervezni. Mindig megtáljuk a közönséget, vagy ők minket, akik értik, szeretik a zenénket. A Karácsonyi albumunk, ami a legsikeresebb lemezünk lett, több, mint háromszázezer pédányban kelt el. Természetesen vannak hullámvölgyek az életünkben, ezen túljutni, és újra építeni a munkásságunk jelent nagy kihívást a XXI. század zenészének.
 
Szólókarriert lehet-e építeni Magyarországon Ön szerint anélkül, hogy "elveszítenénk magunkat" az út folyamán?
 
Egy szál gitárral kiállni a színpadra, ennek most nincs jövője Magyarországon, de mindig érik hatások az embert, amik átírhatják az életét.
Gyarmati Fanni halálakor (Radnóti Miklós özvegye), egy különös élmény ért. A nekrológjában a Két karodban cimú verset olvasva, hihetetlen élményt éltem át, olvastam és hallottam a zenét hozzá. Mintha a dallam megtalálta volna a szöveget, ami már össze volt rendelve az Univerzumban. És voltam/ vagyok hivatott ezt közvetíteni az emberek számára. Hihetetlen spirituális élmény volt. Főleg az, hogy eddig ehhez a témához ( Ady és József Attila verseit zenésítették meg) nem nyúltak ilyen mélységben hozzá zenésztársaim. Én vagyok az első, úgy látszik ez az én utam.
 
A Két karodban után következett a többi vers?
 
Igen, érdekes, hogy az eredeti dallamon, ami akkor eszembe jutott nem kellett változtatni semmit. Kidolgoztam egy tematikát, először a szerelmi költészetét dolgoztam fel, majd Magyarországhoz kötödő verseit. Komplex zenei anyagot raktam össze belőle, amire van igény itthon, és úgy gondolom külföldön is. 
Hiszen én elsősorban zeneszerzőnek tartom magam, és megtaláltam a saját világom a Radnóti- feldolgozásban. Ez teljessé teszi az életem.
 
 
Címkék: zene | együttes | bojtorján | pomázi zoltán | gyerekdalok | radnóti | kecskemét | halas | kiskunhalas | koncert